Boros Kacsamell

()

Meat

  • Rate This
A bőrös kacsamell-filék bőrén egy éles késsel, haránt irányba kockarácsot vágok, vigyázva, hogy a húst ne, csak a hájréteget vágjam át. A kacsamelleket mindkét oldalukon sózom-borsozom (frissen őrölt bors, most épp színes borskeverék volt az őrlőben), majd pár ágacska friss kakukkfűvel, egyenként vákuumfóliába csomagolom és légmentesen lezárom. Belehelyezem a fürdőbe és 4 és fél órán át hőkezelem 57,5 C-fokon, majd kiemelem, kiveszem a fóliából és egy erősen (szinte füstölésig) felforrósított vastag aljú serpenyőben a kacsamelleket bőrös oldalukon 2-3 perc alatt megpirítom, majd 1-2 percig a húsos oldalukon is megkapatom. Ezzel az eljárással a bőrben lévő nagy mennyiségű zsír gyorsan távozik, a bőre ropogós lesz, a kacsamell pedig tökéletesen rózsaszínűre (medium-rare) készül. Aki annyira nem rajong a médium-rare húsokért, annak adagját alacsony lángon, 2 perccel tovább sütöm. A melleket meleg helyen pár percig állni hagyom, hogy lecsituljanak bennük a húsnedvek, majd közvetlenül tálalás előtt felszeletelem. Köretnek bármi jöhet, a prímet úgy is a kacsamell viszi! Ha nem azonnali felhasználásra készítem, a 4 és fél órás hőkezelés után a vízfürdőből kivéve azonnal lehűtöm (pld. jeges vízben) és úgy, ahogy van (vákuumozva) a hűtőben tárolom felhasználásig (4-5 napnál nem tovább). Ha eljön az ideje, 57,5 C-fokos vízfürdőben regenerálom, kibontom a vákuum fóliából és a fentebb leírtak szerint járok el vele.
Read More

Shop Sous Vide Cookers

Precision® Cookers

Perfect results in a few simple steps.


Ingredients for 1

  • Hozzávalók: bőrös kacsamell filé, só, frissen őrölt bors, friss kakukkfű

Directions

  • Step 1

    Set your Anova Sous Vide Precision Cooker to 131.0ºF / 55.0ºC.

Latest Comments

131 F / 55 C Recipe Temp
Recipe Time
Prep Time